Az első napok Koforiduában:
Pár nappal korábban érkeztünk meg a suliba Barnussal, mint eredetileg terveztük, mert ettem valamit,amitől elég rosszul voltam, így nem utaztunk tovább, hanem egyenesen ide jöttünk a Newill Acamedy-be az Ada Foah-ról.
Ez több mint 4 órás út volt, de nem hánytam tarkón a sofőrt egyszer sem, szóval mázlim volt (meg neki is)! Bár az utak minősége nem igazán segített, küzdöttem, minden döccenésnél, olyan volt mintha kést szúrtak volna a gyomromba.
Amikor megérkeztünk, már sötétedett, és az üres beton épület kísértetkastélynak tűnt a vakolatlan falaival. A mellette álló romos,régi háznak sem volt túl jó hangulata, amiben mint később kiderült én is lakni fogok. Nehéz szívvel, és nehéz gyomorral feküdtem le aludni, bár még azzal a tudattal, hogy legalább nem vagyok teljesen egyedül...
Az iskola bejárata és az épület
Aztán péntek reggel gyerekzsivajra ébredtünk, amint kiléptem a kertnek nevezett ház előtti területre (ahol sajnos egyetlen fa sincs...még!), sárga egyenruhában szaladgáltak, nevetgéltek játszottak a gyerekek, és megtöltötték élettel az épületet! Azonnal éreztem, hogy jó helyen vagyok, és, hogy minden rendben lesz! Amúgy minden péntek reggel hálaadással kezdik a napot az iskolában, ahol a gyerekek, tanárok együtt énekelnek táncolnak, imádkoznak, aztán mindenki az osztálytermébe megy, és kezdődnek az órák.
A lakók:
Gifty, az iskola adminisztrátora, és az iskola tulajdonosának felesége, végtelen kedvességgel, türelemmel segített az első pár napban! Elvitt a városba, megmutatta, mit hol tudok megvenni, rengeteget mesélt a gyerekekről, az eddig itt dolgozó önkéntesekről, az itteni hagyományokról, szokásokról, az emberekről...amúgy, mindent ő intéz, és nem utolsósorban istenien főz! Amióta az ő főztjét eszem, semmi bajom nincs, és finom is! Szóval a majdnem két napos hasfájás és szenvedés után a gyomorproblémák remélhetőleg letudva...
Lakik még itt rajtam és Giftyn kívül két család az iskolában. Az egyik családban apuka, anyuka és 3 gyerek van, az anyuka az iskola szakácsa, aki a 37 fokban a parázs mellet főz egy ici-pici konyhában, ahol én, amikor bementem segíteni, fél órát bírtam eltölteni...
Sült planatain, babbal
A másik család egy anyukából (Pats) és egy nagyobb fiúból áll, aki nagyon sokszor segít nekem, ha valamit cipelnem kell (mondjuk vízet a boltból), olyan illedelmes és kedves fiú 9 évesen, hogy csak pislogok. Pats, pedig egy elképesztő jó kedélyű asszony, aki mindig mosolyog, beszélget velem, érdeklődik felőlem... rengeteget nevetünk.
Mondtam is Gifty-nek és Pats-nak, hogy most ők a családom, és, hogy nagyon sokat jelent nekem, hogy befogadtak, mert nélkülük nem biztos, hogy ennyire felszabadult tudnék lenni! Valamelyik este fagyit főztünk a gyerekeknek, kis zacskókba töltöttük, és a fagyasztóba raktuk...nem kevés munkával jár egy ilyen project 160 gyereknek...de mindezt hangosan nevetve, viccelődve, zenét hallgatva, énekelve végignyomni, nem semmi! Elképesztő energia, életerő, pozitivizmus van a Ghánai nőkben!
A város:
Ha bemegyek a városba gyakorlatilag leáll a forgalom, és mindenki kiabálgat utánam, hogy „obruni” (fehér ember), a gyerekek integetnek, a felnőttek pedig mosolyogva kérdezik ,hogy vagyok, tetszik-e Ghána, hogy hívnak, honnan jöttem, és az előzetes hírekkel ellentétben ezután semmit nem akarnak nekem eladni! J Nem láttam fehér embert 1 hétig, miután Barnus elment, bár jártak itt előttem magyarok is, csak még július környékén...úgyhogy szombatig azt gondoltam, hogy ebben az időszakban (harmatan- a sivatagból érkező poros, száraz levegő)nem is fogok, de szombaton találkoztam 4 német fiatallal a hegyekben, akikkel persze szóba elegyedtünk, és jól megbeszéltük, hogy ők sem találkoztak rajtam kívül európai emberrel. Persze ők négyen utaztak, szóval kevésbé örömködtek...nem úgy mint én! J
Az első pár napban szoktam a „kis várost”, ami egy picit messzebb van az iskolától és elég zajos, zsúfolt, bár nem annyira mint Accra, ahol gyakorlatilag megfullad az ember a tömegtől.Bár itt is úgy vezet mindenki mintha autóversenyzőnek készülne, és dudálnak megállás nélkül, hogy vigyázz, figyelj, mert jön, menni akar, haladjál, állj arrébb. vagy leginkább jobb lenne, ha nem is léteznél, mert hátráltatod! Persze járda az nincs...szóval a gyalogosként életveszély! De ez van! J Szerintem, amikor hazaérek, és valaki rám dudál, már fel sem fogok nézni. Szóval rohanás van itt is, de a piacon, és boltokban, megáll az idő! Mindenki kedves, kedélyesen elbeszélgetnek veled is, és egymással is miközben kiszolgálnak. Nagyon ráérnek, és hálásak minden kedves szóért, főleg,ha twe nyelven próbálkozom, na akkor kezdődik csak a térdcsapkodós nevetés. Itt nincs rohanás, csak, ha jön egy áruszállító szekérrel valaki, akkor viszont jobb, ha figyelsz a lábadra!!
A város egy nyugodt napon
Az iskola, a gyerekek, és tanárok:
Az iskolában többnyire angolul folyik az oktatás, de mivel otthon a helyi nyelveket használják, így az újonnan iskolába került gyerekeket segítik a tanárok, és időnként twe nyelven is beszélnek hozzájuk. Ezen a területen az emberek többsége ( 70%) twe nyelven beszél, de ezen kívül több mint 100(!) nyelv/nyelvjárás van Ghánában, az pedig területeként változó, melyik nyelv a domináns.
Az első pénteken, a kis hálaadós ünneplés után tanítottam egy afrikai (kongói) dalt a gyerekeknek, ami nagyon hamar belemászott a fülükbe és hétfő reggel már arra keltem, hogy ezt énekelgetik azok,akik korábban beértek az iskolába! J
Az iskolának van egy óvoda része, ahol 3-7 éves korig tanulnak (nálunk iskolai módszerrel!) a gyerekek, és egy alsó tagozat 7-8 éves kortól 14-15 éves korig.
A kisebbek énekelve, skandálva tanulnak,szabályokat, színeket, számolni, betűket.... a nagyobbak pedig csoportokban egy asztal körül egymásnak segítve oldanak meg feladatokat, miközben a tanár asztalról asztalra haladva segít nekik. Többször láttam, hogy aki értette a feladatot a gyerekek közül, ő magyarázta el a többieknek, segített nekik!!!
A 4-5 évesek
Az első héten más-más osztályokhoz mentem foglalkozást tartani, és próbáltam megfigyelni, hogy az itteni aprónép miben működik másképpen, az otthoni gyerekekhez képest:
Az angol nyelv sokszor okoz problémát a feladat megértésében, főleg a kisebbeknél, viszont mivelhogy utánzásos, skandálós módszerrel tanulnak, ezért már a kicsik is elég aktívan részt vettek az órámon, utánozták a mozdulataimat, a dalokat próbálták énekelni. Ám a saját gondolatok megfogalmazása elég nehezen megy, a nyelvi nehézségek, a frontális oktatás, és a skandálós ismétlős módszer miatt. Az önálló gondolkodásra nevelés nem az erőssége ennek az oktatási formának.
A nagyobbak (iskolások) viszont a csoportban gondolkodás, és részben egymásra utaltság miatt szociálisan, csapatmunkában, együttműködésben kiemelkedőek, szóval valahol az iskolás és óvodás korosztály közötti időszakban történik valami, amit még nem teljesen látok át, de proaktív gondolkodást eredményez.
A 4. osztályosok
A nagyobbaknak tartott órámon olyan bátran, nyitottan, és fegyelmezetten vettek részt a 4. osztályosok, hogy teljesen feltöltődtem! Ha nem értették a feladatot, akkor a tanáruk segített/fordított nekik, és mertek kérdezni, felszabadultak voltak, okos dolgokat dobtak be, ötleteltek, kreatívan gondolkodtak, játszottak, pedig egyáltalán nincs drámajátékos tapasztalatuk! A nehézségek főleg az angol nyelv miatt alakultak ki, nem pedig figyelmetlenségből, vagy fegyelmezetlenségből fakadtak. Meg akarták érteni a játékok lényegét, nem csak a felszínt, úgyhogy addig próbálkoztunk, beszéltünk, kérdezgettük egymást, mutogattunk, míg sikerült. És végül elég bonyolult drámajátékokat is játszottunk! Voltak helyzetek, amikor többen jelentkeztek egy feladatra. és úgy döntöttem, hogy nem én fogok választani, hanem döntsék el maguk között, hogy ki kapja a feladatot! Mindenféle konfliktus, vita nélkül közös döntésre jutottak többször is az óra folyamán!
A picik mozgása sokkal fejlettebb, mint az otthoni ennyi idős gyerekeké, hihetetlen önállóak, és talpraesettek a hétköznapi dolgokban ( vizet szereznek maguknak a z erre kirakott hatalmas tálból, kibontják az ételt,amit kaptak otthonról, vagy vesznek maguknak a „büféből”, egyedül megeszik az ebédet , akár széket visznek valahova, hogy elérjenek valamit, egyedül öltöznek, hozzák az iskolatáskájukat...)
Van pár gyerek,akiket a szüleik hoznak autóval, taxival ,biciklivel, motorral, de többnyire iskolabusz megy minden reggel a gyerekekért. Egy-egy tanár kíséri a sofőrt, és összeszedik a gyerekeket a környékről, majd délután ugyanígy mennek haza. A nagyok segítenek a kicsiknek, kézen fogva hozzák őket be a kapun, vígasztalják azt, aki esetleg sír (ilyet ritkán láttam), odakísérik őket az osztályteremhez...aztán a szünetekben, a nagy szabadságban, szaladgálásban időnként fellökik az idősebbek apróbbakat... J de ez csak annyit jelent, hogy nem viselkednek teljesen felnőttként, hanem a nagyok is gyerekek tudnak maradni.
Érdekes növények, ételek, szokások:
Mindenki kézzel eszik, ami nem volt annyira meglepő számomra, de az, hogy a levest is képesek így enni, az rettenetes J, mindegy mennyire folyós, zsíros ételről van szó, kézből, sokszor nejlon zacskóból fogyasztják, cuppogtatják. Néha persze én is eszem már kézzel, mert körülöttem mindenki ezt teszi, és rájöttem, hogy sokkal jobban érezni így az étel ízét!
Kasawa, jam gyökér, valami spenót szerű zöld növény, pálmaolaj, plantain, ezek olyan dolgok, amiket ezelőtt soha nem ettem...finomak, izgalmasak,de a gyomrom nem mindig képes befogadni a szokatlan ízüket. Lehet kapni persze sok ismerős dolgot is, kenyeret, tésztát, paradicsomot, kukoricalisztet, avokádót, hagymát, babot...és isteni gyümölcsöket!!!
Szinte mindenki jár templomba, vagy szombaton, vagy vasárnap, és teljesen mindegy, hogy muzulmán, keresztény, vagy bármi is vagy, ha saját vallást alapítottál, azt teljes mértékben elfogadják, békében élnek egymás mellett/együtt.
Simán kikiabálnak az autó ablakon, hogy hogy vagy, miközben 200-al hajtanak a porúton, hogy esélyed se legyen válaszolni.
A taxik elég furcsán működnek: a városba be olcsóbb ugyanaz a távolság, mint onnan kifele, tehát, ha haza szeretnék jönni (a város szélén van az iskola), akkor akár kétszer annyit is fizethetek a taxiért, mint a városba menet.
A helyi buszjáratot még ki kell ismernem, mert mondhatni, az sem teljesen egyértelmű...kiírás, honnan hova megy, tábla, buszmegálló, ezeket felejtsd el! Szóval ezt még tanulom... J
A trotro izgalmas, és jó buli, de nagy forgalomban életveszélyes, inkább estefelé használható, amikor már csendesebbek az utak.
Előfordult már, hogy drágábban adtak el nekem valamit, mint a helyieknek, mivel világítok/süt rólam, hogy úgy mondjam, hogy nem feltétlenül vagyok tisztában az árakkal! J De minimális átverés volt csak, és jeleztem is a piacon az árusnak, hogy kifizetem, de ne vegyen hülyére, mert tudom mennyibe kerül eredetileg. Mosolyogva megbeszéltük a dolgot, persze nem látta be, hogy többet kért, de tudom, ha legközelebb megyek, nem ismétli meg a dolgot, és ez nekem bőven elég!
Szinte senki nem dohányzik, és alig-alig isznak alkoholt az emberek, ami a pálinkás jó reggelt attitűddel igen csak ellentétben áll, ugye!Vannak bárok, szórakozóhelyek, ahol fogyasztanak alkoholt, de sokkal visszafogottabban, mint azt Magyarországon tesszük! Részeg embert nem láttam szombat este sem, amikor elmentem a közeli Dedi’s bárba egy koncertre. Mindenki jókedvű volt, táncoltak, beszélgettek, de nem volt agyeldobós, őrjöngés, sem balhé!
Egy trotro beletolatott az utca mentén folyó csatornába, mert nem látta a felhajtó szélességét, de őt kitoltuk (miután félreugrottunk, hogy ne üssön el), viszont ennél komolyabb dolog nem történt az este folyamán.
Rengeteg területet lebetonoznak, és inkább minden nap söprik le a port róla, de, hogy valaki fát, füvet ültetne, vagy dekorálná a környezetét, azt nem nagyon látom! Kicsit értetlenül állok ezelőtt a jelenség előtt...gyönyörű növények nőnek mindenfelé, és termékeny a talaj, ők meg kivágják a fákat! Próbálom az iskolában dolgozóknak és a gyerekeknek is mutatni, hogy szedjék fel a szemetet, dobják a kukába, figyeljenek a környezetükre, és figyelik amit csinálok, utánozzák, szóval remélem lesz hatása.
Szedtünk Gifty-vel, és egy fancia tanárral (Patrice) pár facserjét, bokrot az erdőben a szombati kirándulás alatt, amit vízbe tettem, hogy gyökeret eresszen. És elmegyünk majd egy kertészetbe, veszünk pár növényt, amit elültetünk, hogy kicsit barátságosabb legyen az iskola! De úgy látom, még nem igazán értik a tanárok, és az itt lakók, hogy mi a fenét csinálok, hogy ez miért lesz jó! Meglátjuk mi sül ki belőle, mert az építkezés befejezése előtt nagyobb fákat nem igazán érdemes elültetni, hiszen állványozni fognak még, konténereket, anyagokat vontatni, munkagépek jönnek...szóval kicsiben próbálkozom egyenlőre!
A hegyekben Gifty-vel és Patrice-al
Az építkezésre gyűjtik a pénzt a magyar építészek!!!
Így, ha minden jól megy, és többen segítünk/segítetek J, akkor júliusban folytatódnak a munkálatok!
Ha erre a számlaszámra (Csoma's room) külditek a pénzt, akkor fontos hogy a megjegyzésben tűntessétek fel, hogy a Newill Academy-nek szánjátok, mert csak akkor jut el hozzájuk az összeg!!!
HU
Csoma's Room Foundation
Megjegyzés: Newill Academy !!!!!
Account Nr.: 11707062-20000143
IBAN: HU29 1170 7062 2000 0143 0000 0000
OTP Bank BIC: OTPVHUHB
Első körben ennyi jutott eszembe az egy hét tanítás után!
Még jelentkezem! Csók!
